Valahogy ábrándokat kerget mindenki. A kormány, a tüntető diákok, a passzív diákok, a társadalom. A kormány elhiszi azt, hogy a röghöz kötéssel itt tudja tartani a fiatalokat, képes lesz megoldani azt a gazdasági válságot, aminek a számtalan oka között ott figyel a demográfiai válság, no meg egyfajta értékválság is. Az, hogy egyre kevesebb gyermek születik, így egyre nehezebb lesz fenntartani adó és járulékemelések nélkül a gazdasági rendszert, a nyugdíjrendszert, mindent. A kieső emberanyagot pedig nem tudjuk pótolni bevándorlókkal, mert Magyarország nem elég vonzó hely ahhoz, hogy tömegével érkezzenek ide emberek a fejlődő országokból. De ha így is lenne, meg kéne birkóznunk azzal a kulturális sokszínűséggel, amivel a Nyugat is alig tud, pedig ott nyitottabb, toleránsabb a társadalom jelentős része. Ha a röghöz kötés céljai között keresgélünk, egy elfogadható indokot biztosan találhatunk, mégpedig azt, hogy ha egy közösség támogat minket valamiben (teszem azt, fizeti az egyetemi tanulmányaimat), akkor én később viszonzom ezt a támogatást. Adóval, munkával, bármivel. Segítek azoknak, akik éveken keresztül engem segítettek abban, hogy felemelkedhessek. Hogy megértsem a világot, amiben élek. Egyfajta íratlan szabály, társadalmi szerződés lenne, lehetne ez, ami sokáig működött, de a 21. század Európájában, hazánkban egyre kevésbé hangsúlyos. Kézzel fogható az értékválság, ami lehet, hogy csak egy átmenet, a dicső önmegvalósítás korszakába, de ez itthon nem megy, nem működőképes. Túl sok érték, népség kavarog a Kárpát-medencében ahhoz, hogy egy irányba induljon meg az emberek hada, hogy egymást erősítve építsük fel a szép új világot. Egyszer majd kiborul a bili, és kifolyik belőle a sok festékanyag, eszme. Azok, akik még itt lesznek akkor.
Mert akár van röghözkötés, akár nincs, az emberek, akik képesek útra kelni, azok útra fognak kelni. Vagy a gimnázium, a szakközép elvégzése után, vagy az alap, mesterképzés után. Vagy 15 év munkatapasztalat után. Ennek a legszemléletesebb példája az elmúlt évek növekvő kivándorlási hulláma, amit az ellenzéki sajtó okosan meglovagolva – és egy apró, de elég fontos tényt elhallgatva – gyakran hangoztat is. Az apróság, ami véletlenül kimarad a vélemények áradatából az, hogy az Uniós tagországok sokáig korlátozták – egyesek még most is – a munkaerő szabad áramlását. Ilyen volt Németország is, ahová azért (is) nőtt meg drámai mértékben a kivándorlás, mert feloldották az eddig meglévő korlátozásokat. Persze erről nem muszáj tájékoztatni a gulyásevőket. Ahogy arról sem, hogy röghözkötéssel vagy nélküle, de a tüntető diákok és a passzív diákok egyaránt el fogják hagyni az országot, ha azt látják, hogy jobb életfeltételeket tudnak teremteni máshol. Se Orbán, se Bajnai kedvéért nem fog itthon maradni az orvos, a mérnök, a szociológus, ha tízszer annyit tud keresni, sokkal nyugodtabb körülmények között. Érdemes lenne kiszámolni azt is, mekkora költséggel járna az, ha drasztikusan megnövelnénk a felsőoktatásban lévő tanulók számát, és hogy valóban „megérje” itthon maradni az egyetem elvégzése után, legalább az uniós átlagot elérő fizetéseket adnánk az orvosoknak, tanároknak, stbstb. Nyilván sok száz milliárdról van szó, és felmerül a kérdés, honnan vesszük el ezt az összeget? Mert Magyarország nem gazdag ország. Esetleg jöhet egy kis IMF hitel, befektetés a jövőbe. Aztán ha mégsem elég vonzó a hazai pálya, az itthoni fizetés és környezet, akkor a befektetés elcsordogál valahova Nyugatra. Vagy Északra, Keletre, Délre…
Ennek ellenére egy pillanatra sem kérdőjeleződik meg bennem, hogy mindenkinek joga van ott élni, ott tanulni, ahol akar. És hogy sok mindenben igazuk van a tüntető diákoknak. És hogy az alkotmánybíróság, vagy az EU, vagy egy következő kormány eltörli majd a röghözkötést, és minden alapjogot sértő rendelkezést. Ugyanakkor a kérdés megoldatlan marad, csak a deficit valahol máshol fog megjelenni.
És miért kergetnek álmokat a tüntető diákok? Hiába vannak sokan, nincsenek elegen. Hiába van mögöttük egy elég komoly sajtó, mégsem elég eredményes a szereplésük. Lehet ezt a részvételi demokrácia defektjének tartani, ami tény, hogy a vezető szerepet elvállaló figurák gyakran paródiává alakítják a fórumokat, tüntetéseket a határozatlan és felkészületlen beszédeikkel. Néha nagyon lehet érezni a karizmatikus vezetők hiányát, azt, hogy a sodrásban gyakran felmerülnek életképtelen elemek, vízi hullák, amin egyesek megrökönyödnek, mások jót mulatnak. Persze okkal tartanak egy hierarchikus szervezettől is, erre a legjobb példa a hallgatói önkormányzatok átláthatatlan pénzügyi és politikai működése, erről nem is kell túl sokat mesélnem. Gyakran érzem a céltalanságot is, ami a tömeg vonulásától kezdve a fórumok témájának alakulásából egyaránt kivehető. Ezerféle cél merül fel, azon kívül hogy valami ellen tiltakozunk, és a megoldásra is ezerféle javaslat érkezik. Ezerféle vágy.
A legnagyobb gond mégis az, hogy nem értik, vagy nem látják, hogy a kormány már sikeresen megosztotta a diákok tömegét. A legtöbb középiskolást nem érdekli az egyetemi autonómia kérdése, ahogy az egyetemistákat sem. Mégiscsak lesznek államilag támogatott képzések azon a 16 szakon, ahol elvileg nem lettek volna, tehát aki be akar kerülni, annak ideje (lenne) tanulni. És elvileg legalább annyi diákot vesznek fel, mint 2011-ben. Sokak követelése – elviekben ugyan – de teljesült. Ez pedig látványosan megcsapolta a tüntető diákok létszámát. Persze lehet, hogy ezek betartatlan ígéretek lesznek, de egyelőre úgy néz ki, hogy a kormányt befolyásolni tudták a decemberi tüntetések. Egy valamit viszont világosan kéne látni, hogy a röghöz kötéshez – ideológiai okokból- ragaszkodni fog a kormány, és a jelenleg nincs elég nagy tömeg ahhoz, hogy erről lemondjon. A tüntetők kitartása méltányolandó, hiszen szép elvekért állnak ki, de ha a kormány nem követ el nagyobb baklövést, akkor lassú apadásra számíthatnak, kiábrándult hívőkre, és egyre fokozódó konfliktusokra a passzív diákok és a hökösök tábora felől.
a csótány is ember
